hirdetés

hirdetés

Hírlevél

Minden témában


HTML formátum?

PDF Nyomtatás E-mail
Írta: csaksport.hu   
2011. március 03. csütörtök, 19:24

A fővárosban tanácskoztak a sportszakértők

Az Európai Bizottság célja, hogy szervezett formában, strukturált költségvetési kerettel támogassa nem csak a profi, de az amatőr sportot is. Az úgynevezett Sport Keretprogram kidolgozásában nagy szerepe van a soros magyar elnökségnek is, amely ezúttal a Sport Fórum házigazdája volt.

A budapesti Corinthia Grand Hotel Royal-ban rendezett Sport Fórumon Androulla Vassiliou, a sportügyekért felelős európai biztos kijelölte a jövő legfontosabb feladatait: a dopping elleni harcot, a játékosok átigazolásainak transzparenssé tételét, a nők esélyegyenlőségét, valamint a szabadidőben végzett sporttevékenység támogatását. Szerinte ez utóbbi a népegészségügyi kérdések miatt is prioritást élvez.

Vassiliou felszólalásában kiemelte: az Európai Bizottság elkötelezettségét jelzi, hogy 2009-ben és 2010-ben hatmillió eurót költött harminc projekt támogatására. A magyarok aktivitásáról és elkötelezettségéről árulkodik, hogy ezek közül kilenc projektben vettek részt. Kérdésünkre, mely szerint mit kíván tenni a Bizottság a labdarúgásban jellemző csillagászati átigazolási összegek, valamint fizetések kontrollálása érdekében, Vassiliou elmondta: jelenleg egy tanulmány elkészítését tervezik, a részletes kimutatások pedig azt eredményezhetik, hogy a FIFA-val együttműködve, egy esetleges „fizetési plafont” vezetnek be.

A fórumon a legtöbb kérdés a doppinggal kapcsolatban hangzott el. David Howman, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) főigazgatója kifejtette, hogy a WADA szerint már iskolás korban szükséges kialakítani azt a gondolkodásmódot, amely szerint a sport egyik legfőbb jellemzője a tisztaság, a „fair play”. A kulcs az oktatásban megjelenő prevencióban rejlik, hiszen „a mai fiatalok a holnap sportolói”.

A doppingellenes ügynökség elnöke kiemelte a mintavételek rendszerességének fontosságát is. Az újabb és újabb szerek hihetetlen gyorsasággal követik egymást a piacon. „A doppingban több pénz van, mint a heroinkereskedelemben”, a trendek felismeréséhez pedig nélkülözhetetlen a fejlett technikai apparátus. A WADA 35 akkreditált laboratóriumában állandó vizsgálatok folynak, csak 2009-ben több mint 200 ezer mintát vettek. Dennis Abbott, Vassiliou szóvivője ezt kiegészítette azzal, hogy a legfontosabb cél egy globális doppingellenes kódex kialakítása.

Czene Attila sportért felelős államtitkár a magyar elnökség főbb feladatairól beszélt. Az elsődleges cél egy olyan strukturált költségvetési keret kidolgozása, amely 2014 és 2020 között minden tagállam számára kedvező sportfinanszírozási rendszert biztosít. Ez lesz a Sport Keretprogram, amelynek alapjait hazánknak, valamint a lengyel elnökségnek kell lefektetnie.

Barna Péter
Fiatal Európa Szerkesztőség


 

Hozzászólás írásához regisztrálnia kell!



Fórum belépés



Kapcsolat

e-mail:

info@csaksport.hu

vagy

csaksport@csaksport.hu

skype:

csaksport.hu

RSS feliratkozás

Feliratkozás
Feed cím

Keresés