hirdetés

hirdetés

Hírlevél

Minden témában


HTML formátum?

PDF Nyomtatás E-mail
Írta: csaksport.hu   
2010. szeptember 27. hétfő, 18:48

alt

A hajdúságiak bár hősiesen küzdöttek, nem tudták megszerezni első bajnoki pontjukat.

A Fradi villámgyorsan négygólos előnyre tett szert, és bár a hazaik a második félidőben egy találatra felzárkóztak, végül mégis simának mondható, 7-4-es zöld-fehér-diadal született a bajnokság 3. fordulójának hétfő esti mérkőzésén.


A találkozó összefoglalója itt (Bereczky Attila):

alt


Az első két fordulót nyeretlenül záró csapatok találkoztak Nyíradonyban, ahol az újonc Huszárok vendége az FTC-6x6 Taxi volt. A zöld-fehérek 1 pontot legalább már szereztek az idén, de nemcsak ezért, hanem tavalyi szereplésük alapján is ők számítottak az összecsapás esélyeseinek. 

Az első felvonás a futsal minden szépségét megmutatta: a vendégek Scheffer révén már nyolc másodperc elteltével előnybe kerültek, majd Balán ért el kevesebb, mint négy perc alatt mesterhármast. Még a félidő felénél sem tartottunk, és máris 0-4 állt az eredményjelzőn, a hazaiak azonban Szentjobbi és Siska góljainak köszönhetően pillanatok alatt visszajöttek a meccsbe. Bár Temesi találatával a szünet előtt újra három gólra nőtt a különbség, az első húsz percben történtek alapján nemcsak mozgalmas, de izgalmas folytatásra is számítani lehetett.

A fordulás után néhány perces szokatlan gólcsend következett, majd tovább folytatódott a hullámvasutazás: a játékrész tizedik percéhez közeledve a Huszárok ismét villámgyorsan faragtak kettőt a hátrányukból, Szabó Csaba, valamint Batári volt eredményes. Mielőtt azonban a vendéglátók elgondolkodhattak volna a kapuslehozatalon, a hajrához közeledve Kun megnyugtatta a szépszámú Fradi-szurkolótábort. A  játék képe alapján igazságos, 4-7-es végeredményt az utolsó percben Bita állította be. 

Az FTC tehát a bajnokság 3. fordulójában megszerezte várva várt első győzelmét, és ezzel megkezdhette a felzárkózást, igaz, a gyenge rajt miatt egyelőre csak a középmezőnyre. A háromgólos vereség ellenére az élvonalbeli tagságot a szövetség felkérésére vállaló hajdúságiaknak sincs azonban okuk szégyenkezni. Ha a ma még csak egyes periódusokban látott jó teljesítményre a jövőben hosszabban is képesek lesznek, egész biztosan lesz még oka az örömre a nyíradonyi publikumnak.



Módosítás dátuma: 2010. szeptember 27. hétfő, 20:26
 

Hozzászólás írásához regisztrálnia kell!



Fórum belépés



Kapcsolat

e-mail:

info@csaksport.hu

vagy

csaksport@csaksport.hu

skype:

csaksport.hu

RSS feliratkozás

Feliratkozás
Feed cím

Keresés