Kosárlabda
Kispad
| HORVÁTH JÁNOS: "Ha itt leszel, boldog leszel" 16/12/2010 | csaksport.hu Jótékonysági rendezvényen csap össze a Kaposvári Rákóczi labdarúgócsapata a Rajczi Péter vezette Dream Team együttesével a kaposvári Mézga Wolf-System Focisuli "Ha itt leszel, boldog le [ ... ] |
Régebbi interjúk
|
|
|
|
| Írta: csaksport.hu |
| 2010. december 09. csütörtök, 18:50 |
|
A Wisla Can-Pack Krakkó megérdemelten, 67-57-re nyert a pécsiek otthonában. A magyar bajnok így továbbra sincs továbbjutó helyen, és a folytatásban már nagy bravúrra volna szüksége, hogy megszerezze az A-csoport első négy helyének valamelyikét. A női Euroliga csoportküzdelmeinek hetedik fordulójában a két győzelemmel és négy vereséggel álló Pécs 2010 az éppen fordított mérleggel rendelkező Wisla Krakkót fogadta. A két csapat novemberi összecsapásán a lengyelek, elsősorban magassági fölényüket kihasználva 70-68-ra győzték le Iványi Dalmáékat. A palánk alatti játékkal a mai, a továbbjutás szempontjából sorsdöntő mérkőzésen is meggyűlt a pécsiek baja. Burse és Kobryn már az első perctől kezdve elemükben voltak, de a pécsiek ekkor még jól tartották magukat, sőt, többnyire náluk volt a néhány pontos előny. Az első játékrészt Pawlak triplája zárta, ezzel vezettek három ponttal a vendégek. A magyar bajnok a rövid pihenő után rögvest fordított, ekkor azonban Kobryn percei következtek. A center egymás után három duplát szerzett, a negyed hátralevő részében pedig ehhez még hat pontot tett hozzá, így szünetben már 17 egység szerepelt a neve mellett. Hazai oldalon nem volt hasonló kimagasló teljesítmény, de két jókor érkező hárompontosnak hála az öltözőbe mindössze hat pontos hátrányban vonultak a mieink. Adott volt tehát a nyílt második félidő lehetősége. A térfélcsere után viszont következett az idén már többször átélt rövidzárlat. Közel kilenc percnek kellett eltelnie a harmadik felvonásból, mire a vendéglátók megszerezték második kosarukat. A különbség ekkorra már tíz pont fölé hízott, és a zárónegyed kezdetére sem sikerült közelebb férkőznie a Pécsnek. Az utolsó játékrész kezdetén Quigley két triplával próbálta tartani a lelket a csapatban és a szurkolókban, de az ellenfél ekkor már megtörhetetlen volt. A néhány vitatható bírói ítélet ellenére megérdemelten uralta a találkozót a lengyel együttes, amely, el kell ismerni, nagyobb játékerőt képvisel mai riválisánál. A hajrában a pécsieknek egy 8-0-s rohanással sikerült kozmetikázniuk az eredményen, de a végül 67-57-es vendéggyőzelmet nem fenyegette veszély. Az összesen 26 pontig jutó Kobryn vezette krakkóiak így hatalmas lépést tettek a továbbjutás felé, míg nekünk marad a remény és a számolgatás. Az Euroliga idei utolsó körét december 15-én rendezik. A Pécs 2010 ekkor Franciaországba, a Lauber Dezső Sportcsarnokból győztesen távozó Mondeville otthonába látogat, míg a krakkóiak a csoport rangadóján az olasz Tarantót fogadják. |
| Módosítás dátuma: 2010. december 10. péntek, 15:19 |
hirdetés










Hetedik Euroliga mérkőzésén ötödik vereségét szenvedte el a Pécs 2010 női együttese


