hirdetés

hirdetés

Hírlevél

Minden témában


HTML formátum?

Öttusa
PDF Nyomtatás E-mail
Írta: csaksport.hu   
2010. július 19. hétfő, 17:02

Debrecenben magyar himnusz szólt a győztes váltónak

Legyőzhetetlennek bizonyult a Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta összeállítású magyar csapat a debreceni öttusa Európa-bajnokság hétfői női váltóversenyében. Az aranyérmes trió a vívás után még nem állt a dobogón, ám az úszást követően már első helyről várta a folytatást. A lovaglás kevésbé, a lövészettel kombinált futás viszont ismét remekül sikerült a lányoknak, akik a németek és a lengyelek előtt a dobogó legfelső fokára állhattak.

Módosítás dátuma: 2010. július 19. hétfő, 17:04
 
PDF Nyomtatás E-mail
Írta: csaksport.hu   
2010. június 20. vasárnap, 18:15

Marosi Ádám nyerte meg vasárnap a férfi öttusázók világkupadöntőjét Moszkvában. A tavaly is győztes, világbajnoki címvédő magyar versenyző a viadal honlapja alapján erős közepes vívással kezdett, majd negyedik lett úszásban, aztán hibátlanul ment végig a lovaspályán, ezzel három szám után a harmadik volt. A kombinált számban aztán rendkívül pontosan lőtt, ennek eredményeként az utolsó kétezer métert már az élen haladva tette meg. Hiába üldözte őt az elsőként rajtolt, de második lövészetét elrontó orosz Ilja Frolov, nem érte utol. A harmadik helyre a cseh David Svoboda futott be - írja a Nemzeti Sport.

 
PDF Nyomtatás E-mail
Írta: csaksport.hu   
2010. május 11. kedd, 12:16

Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Móczár István, a Balczó, Török, Móna öttusa-aranycsapat örökös tartaléka. A Bp. Honvéd versenyzőjeként habitusával, örök vidámságával, szorgos háttéremberként nagyban hozzájárult a nagy trió sikereihez. Pályafutása befejezése után lovasedzőként tevékenykedett, és számos magyar öttusázóval szerettette meg a sportágat. Móczár István 68 évet élt.

 
PDF Nyomtatás E-mail
Írta: csaksport.hu   
2010. május 07. péntek, 18:20

Négy magyar jutott be a férfiak vasárnapi döntőjébe a budapesti Trigránit öttusa világkupa-versenyen - írja a nemzetisport.hu. Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert és Demeter Gergely 12 magyar és összesen 77 öttusázó közül került be a fináléba. Az aktuális világbajnok Marosi elsőként futott a célba az A csoport versenyének végén, ugyanitt Demeter Gergely nyolcadik lett, míg Kasza és Németh negyedikként zárt a B, illetve a C jelű mezőnyharmadban. A hazaiak számára a mostani verseny válogató a júliusi, debreceni Európa-bajnokságra és a szeptemberi csengtui világbajnokságra. Szombaton a női döntőt rendezik, vasárnap a férfiak fináléjára kerül sor, hétfőn pedig vegyes váltó lesz.

 
PDF Nyomtatás E-mail
Írta: csaksport.hu   
2010. május 04. kedd, 17:31

Huszonhét ország csaknem 150 versenyzője küzd majd az érmekért és a helyezésekért a csütörtökön kezdődő és hétfőig tartó budapesti Trigránit öttusa világkupa-versenyen, amelyen a megszokottól eltérően a férfiak mellett ezúttal a nők is érdekeltek lesznek. Az idei sorozat negyedik vk-állomásán csütörtökön és pénteken a selejtezőket, szombaton és vasárnap a döntőket bonyolítják le, majd hétfőn vegyes csapatok részvételével váltóversenyre kerül sor. A helyszín mindannyiszor a Ferencváros népligeti sportközpontja lesz.

 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 3


Fórum belépés



Kapcsolat

e-mail:

info@csaksport.hu

vagy

csaksport@csaksport.hu

skype:

csaksport.hu

RSS feliratkozás

Feliratkozás
Feed cím

Keresés