hirdetés

hirdetés

Hírlevél

Minden témában


HTML formátum?

Kosárlabda
PDF Nyomtatás E-mail
Írta: csaksport.hu   
2010. október 28. csütörtök, 17:53

alt

Sikeresen kezdte kosárlabda Euroliga-szereplését a magyar bajnok, miután 66-60-ra legyőzte a vendég TTT Riga együttesét

Nagyszerűen kezdett a Pécs, majd szinte végig kézben is tartotta a mérkőzést. A hajrára közel férkőztek ugyan a rigaiak, de a jól megérdemelt győzelmet már nem tudták kiénekelni a mieink szájából.



Módosítás dátuma: 2010. október 29. péntek, 22:46
 
PDF Nyomtatás E-mail
Írta: csaksport.hu   
2010. október 28. csütörtök, 16:56

alt Húsz perc játék után kilenc ponttal vezet a Pécs 2010 a vendég TTT Riga ellen az Euroliga csoportmérkőzéseinek első fordulójában.

Álomszerűen indult a mérkőzés, a lettek hosszú percekig nem találtak be, edzőjüknek 8-0-ás hazai vezetésnél időt is kellett kérnie. Az első felvonás hátralévő részében is remekül védekezett a Pécs, és elől is mindig akadt valaki, aki eredményesen fejezte be az akciókat. 19-10-es állásnál vonultak rövid pihenőre a csapatok, és ennél közelebb a második negyedben sem tudott férkőzni a rigai alakulat: nagyszünetben 36-27 áll az eredményjelzőn. A mieink egyelőre nagyszerűen elosztják a terheket, ezzel együtt Quigley játéka kiemelkedő, míg a túloldalon Zellous szinte egymaga tartja a lelket csapatában.

Módosítás dátuma: 2010. október 28. csütörtök, 19:28
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

10. oldal / 104


Fórum belépés



Kapcsolat

e-mail:

info@csaksport.hu

vagy

csaksport@csaksport.hu

skype:

csaksport.hu

RSS feliratkozás

Feliratkozás
Feed cím

Keresés